SCBP bezöldült

2010.03.31. 11:06

 Biztos csak a féltékenységtől,de Budapestet elérte a tavasz. Esti eső hatására zöldek lettek a bokrok,kijöttek a gizgazok,sőt láttam 1 bokrot és 1 fát virágban! Szóval alakulunk gyerekek.Kellemesebb ugyan nem lett,mert emberekből továbbra is csak ugyanaz az egy szervízünk van,de sebaj.

Észrevettem a minap,hogy a megítélésem az emberekben kétféle,de mintha összebeszéltek volna,pedig szerintem semmi sem változik.A hét első két napján úgy néztek rám,mint egy holtkóros fertőző betegre,ma például mindenki nagyon szépen nézett rám.Azaz rámnéztek,ebből állapítottam meg.Szóval van mikor sík,gömb csuklóillesztés van közöttünk,aminek a nyomásképe köztudottan pontszerű,szóval nyomom a világ oldalát,másik nap pedig csodálatos,kifinomult gömb-gömb csuklóillesztést veszünk fel,szépen eloszlik a nyomáskép,mivel aki szerint létezik két ugyanolyan sugarú gömb,az veszélyes ember :)

Voltam szombaton református összeröffenésen kecskeméten,érdekes volt pestről utazni,mintha pesti lennék.Lefekvéskor valamit homályos pillanatom lehetett,mert beállítottam az órát,7:30kor megy a buszom,negyed óra,amíg kiérek,kábé 20-ra kell kiérnem,reggeli,egyebek,szóval beállítottam az órát háromnegyedre,azaz 7:45-re :D

Szóval késtem egy órát,de ezzel nem volt semmi gond,pont odaértem a regisztrációs gyakorlat végére.Lényeg: 5 állomás van,a nap múlásával az 5 állomáson egy-egy vagy több programon ha résztveszel,kapsz matricát,ha megvan az 5 matrica,kapsz bögrét a nap végén.Ott tanultam azt is,hogy ha valakinek nem mész el a temetésére,akkor ő sem fog a tiédre.

Most úgy más nam jut eszembe,megyek tanulok valami szart,amit találok MTT honlapján. Csóka

Jó szarul voltam egész hétvégén,remélem kezdek kilábalni.Ámen.

(ui.: ja,házkötő szabad kezet adott a 4es házinál a puskarajzomhoz)

Rókamóka

2010.03.27. 16:54

A blog,hogy miért jött létre,az elég hosszú. Úgy tavaly(2009) augusztusában volt egy kis társaság Baján. Szétszakadtunk az országban, báá ábáá báá tyifityifi ahááá Józsefvagyokjeeee.

Szóval tartalmas volt az elmúlt egy hónap. Eddig nem írtam ilyesmit ide, de rengeteg érdekes dolog történt velem. Például megbüntetett az ellenőr a legendás 3as villamoson. Nagyon érdekes volt. Dehogy. Lófaszt volt érdekes. Vigyorgott meg magyarázott, de adott egy tippet hogy úszhatom meg olcsón a büntetést és be is jött a dolog, szóval köszi a jókurvaanyádat mert mégis csak megbüntettél. Dehát ez a dolga. Hogy baszná seggbe egy víziló. Az egész úgy történt, hogy felszálltam az alagútban, mondom király, nincsen ellenőr, nincsen szopás, aztán szólt az Ági hogy hoppá geci itt van mégis én meg faszomba túrkáltam hátha azt kéri és nem mellékesen besoroltam a középső ajtóhoz, nem volt feltűnő... 2 oldalról támadtak a tetvek és mivel elfogyott az összes lőszerem, pusztakezes harcba bocsátkoztam, elővettem a diákomat, hogy azzal nyesem el a gigáját, de elvette tőlem és visszaadta valami sárga cetlivel együtt, aztán leléceltek ő meg a dagadt barátnője, aki csak ült és pislogott azokkal a tehén szemeivel aztán 3 megállóval később fölemelte a hájas valagát és lekocogott ő, meg a kis kocái.

Nálam vendégesgedett valamelyik héten Gyuri is és elmentünk Hollywoodba többek között. Kellemes időt töltöttünk ott vele meg sok más baráttal és ismeretlennel, egészen addig még megjelent Bandi. Na nem az én Bandi barátom hanem valami csöves. Egyébként jó arc volt meg eltudott krákogni pár tankcsapda számot is és volt nála cékla meg savanyú káposzta. Kenyeret kért tőlünk, de mi pont otthonhagytuk, úgyhogy kiderült számára, hogy mi nem vagyunk alkoholisták. Ugyanis bölcsessége és 3 és fél évnyi joghallgatósága révén jól tudja, majd ha alkoholisták leszünk mindig lesz nálunk kenyér. Amúgy neki minden zsebében tízezres van. Pont ezért nem értem miért volt még szüksége a Gyuriéra is, amit a pénztárcájával együtt lent felejtett a kocsmában. Persze visszamentünk érte. Az öreg épp botorkált hazafelé, tehát ment előre amerre látott. Gyuri utána rohant, később én is. Mikor odaértem éppen az hangzott el, hogy maga most azt akarja, hogy lerúgjam a fejét? Szóval Gyuri jómodora visszahozta a pénzét, így boldogan folytathattuk utunkat hazafelé.

Voltam Pécsen is múlt hétvégén, a horvát színházban aludtunk Ágival. Az ő lábára csak ott tud értelmes női cipőt csináltatni, amúgy meg csak Thomas a gőzmozdonyos csizma meg Pikachus szandál van a pici (33-as) lábára. Ezt a poént már ellőttem egyszer, de annyira megtetszett, hogy muszáj volt itt is elsütnöm. Pécs szép város, de szét van baszva az egész, szóval rágtuk a homokot Ágival végig, még ott voltunk. Találkoztunk Annával, aki öleléssel köszöntött minket, plusz annyit beszélgettünk, mint a hat év alatt összesen.

Egész jó dolog így sztorizgatni. Szóval folytatom. Mostanában az időjárás olyan kellemessé vált, hogy ismét lehet partozni. Tavasszal szó szerint és átvitt értelemben is virágzik a part, igen hölgyeim és uraim, mi a part virágai vagyunk és most bontogatjuk szirmainkat. Olyanok, mint a lonc vagy micsoda, azt hiszem ez a neve, na az csak éjszaka illatos. Érdekes. Nekem is van egy növényem Szegeden, a Jucus. Nem nevezném virágnak, mivel csak levelekből áll szegénykém. Ja és egy szegedi barátom, név szerint Álmos sorban érdekes dolgokat mutat nekem Szegeden. Megmutatta már a vaddisznós fát, meg a szobrot ami megemeli a kalapját, ha meghallja a harangszót, csak nem hallja meg, mert rézből van szegény. Bemutatott minket pár kocsmának és megismertette velünk a perfect balance nevű játékot, ami vidám perceket okozott mindannyiunknak.

Említésre méltó még, bár nem büszkélkedés, hogy Ági születésnapi ajándékát itthon hagytam Baján, és ez félúton Szegedre jutott eszembe. Ma fogom odaadni neki. Egy farmer sapka meg egy kendő. Csak azért írom ki ide, mert mire látni fogja ezt a bejegyzést, már odaadtam neki. Azt hiszem melléllőttem ezzel az ajándékkal, de semmi kék cucca nincs, viszont van egy fülbevalója, ami szerintem megy ezekhez és máshoz nem tudja fölhúzni. Amúgy hogy ezt kiírom ide izgalom nekem, mert mivan ha mégis megnézi otthon a blogot? Nem hiszem, csak az én gépemen szokta látni. Ez a kezdőoldalam. Természetesen. Befejezésként még annyit, hogy ma megyek 30Y meg gyök2 koncertre, egyiket sem ismerem, csak épphogy, de amit hallottam belőlük az nem az én világom. Először nem is akartam menni, de aztán kiderült, hogy sok haver lesz ott, szóval megnézem, bár szerintem unatkozni fogok, méghozzá 1200 forintért. De próba szerencse. Majd megírom milyen volt. Milyen szar :D

 

              <valami szar videó>
 

Max Payne

2010.03.22. 02:47

 "Nem hiszek a menyországban....A fájdalomban hiszek. Meg a félelemben. És hiszek a halálban........

Hullákkal van tele a folyó. Bűnözők,akik rosszkor rossz üzletet kötöttek.Nemsokára velük halásznak ki innen,és senki sem tudja majd hogy én más voltam....

Érzem,ahogy a lábamnál fogva próbálnak lerántani,üdvözlésre nyújtják a kezüket,mintha közéjük tartoznék...

Nem tévednek nagyot...."

 

 Az intró szövege lefordítva:

Hullákkal van tele a folyó. Bűnözők. Érzem,ahogy a lábamnál fogva próbálnak lerántani,üdvözlésre nyújtják a kezüket,mintha közéjük tartoznék...

Nem tévednek nagyot.

A gonosz toborozza a seregét.

Max Payne keres valamit,amit Isten rejtve akar tartani... És ettől még sokkal veszélyesebb.

Tudja ha temető mellett megy el,jobban teszi,ha felgyorsítja a lépteit. Hagyja békén ezt az embert.

Miután elveszik az embertől azokat,akikre igazán szüksége van...    ...már sosem lehet olyan mint azelőtt volt.

 

(úgy döntöttem mégiscsak ez lesz a No. 1)

 

 

Péntek

2010.03.13. 01:21

 Ma is berúgtunk. És nekem néha ez is elég. ;) Remélem olvassa mindenki,akit szeretek,mert szeretlek titeket

 

Másnapi kiegészítés: Tegnap lehívott minket Buncogó az új Kármán büfögőbe,odamentünk,megittunk úgy kábé 4 sört fejenként,aztán orientációs játékot űztünk ádámmal,ami abból állt,hogy leültünk egy ismerőséhez az asztal végére,és így elkezdtük nyomni nekik a hülyeséget,amíg el nem húztak,vagy nem ültek át máshova,aztán átültünk az asztal másik végébe ilyen csajokhoz,és addig aláztuk őket meg magunkat,amíg ők is elültek a pics*ba.Aztán felkerestük buncogót és a maradék sörünket elökörködtük magunkban.

Golden Spring Praty

2010.03.05. 13:01

 Tegnap megejtettük a tavaszköszöntő bulit a Goldmann téri menzán,amit elég rendesen átalakítottak a sőnherces fiúk-lányok(inkább csak fiúk,és még mindig nem tudom,ki volt az a schönherz zótán).Állítólag a GTK-n is erről a buliról csacsogtak a lányok már egy hete,szóval elég erős elvárásokkal mentünk neki a dolognak.Előtte átjött elem,fruzsi,timi,aztán megejtettünk egypár welcome drinket,ittunk a sunákra,a faszokra,mindenre amire egyébként nem kell,de hát már csak ilyenek vagyunk. 

Aztán elindultunk,ádám lábában már ekkor benne volt a bugi,de még bele se jött. Szóval romboltuk a metróközönség morálját elég rendesen.Szóval rendesen jó kedve volt mindenkinek,nekem meg aztán főleg.

Alig kaptuk meg a karszalagot,meghallottam a zenét,és felforrt a víröm :D (mellesleg annyira nem volt jó zene,1 jó szám után jött valami szar,amit csak a DJ ismert),szóval betámadtuk a parkettet,ádám bedobta a gumilábú fredaszter formát,én meg csak simán kurvajó kedvem volt,ezer éve nem voltam semmi buliban,csak szíttam magamba a zajt,a tömeget,minden környezeti hatást.Vigyorogtam,mint egy elmebeteg,csak úgy néztek rám,de nem érdekelt.Eléggé hiányom volt már ebből(nem a vigyorgásból).

Aztán betámadtunk a söntést,még ha nem lettünk volna eléggé részegek így is(megöltünk egy üveg pálinkát még az albiban 3an).Beküldtünk elemkével vagy 3 jégert még meg én ittam 2 sört,és ha jól emlékszem ennyi is volt az alhokolfogyasztásom,mert nem volt szükség többre :D

Az este további része arról szólt,hogy próbáltam csajozni,táncikáltam,illetve találkoztam edinával,akinek állati jól állt a vörös haja,jelzem ezúton is. Meg jól is táncolt,de asszem ezt vele is közöltem.Csak valahogy elkeveredett mellőlem,aztán én kerestem,de nem eléggé(ezekre az okosságokra,csak most másnap jövök rá,akkor ott nem vettem elég komolyan).Aztán végülis az összes csaj,akinél bepróbálkoztam,vagy nem vett elég komolyan,vagy elhajtott a p*csába :) ,de én megtettem mindent,isten látja lelkemet (vagy ő sem.Ja igen,nagy I).

Aztán az ember megunja,hogy nincs sikerélménye,mit lehet ilyenkor tenni,inni,vagy barátok után nézni. Ittam már eleget,csak pénzkidobás lett volna,szóval ádámék után néztem. Vagy elemék után. Megtaláltam őket a dohányzóban, ott aztán dumálgattunk,elkértem fruzsi számát,aztán átadtam a helyem a következő támadónak. Ádám közölte velem,hogy közölte vele a fruzsi,hogy én mint pasi nem jövök be neki.Na bumm,köszöntem szépen.

Aztán szépen lassan elment a kedvem a dohányzóban ücsörgéstől,boldog születésnapot kívántam ádámnak(mert az volt neki,21. méghozzá) gratulálok szépek vagytok nagyon,mentem aludni,kenjétek a hajatokra a szaros bulitokat.Igazából maradhattam volna,de elmúlt a varázs,és minden használható csajt addigra a parkolóban keféltek (ez volt fél 4 körül). Nem sok értelme lett volna,de otthagyni egy bulit,az azért mégiscsak szar érzés.

Hazaballagtam segg magányosan,sötét volt,éjszaka volt,hideg volt.Kijózanodtam hazáig,legalábbis úgy éreztem,még most is másnapos vagyok. Megyek pakolni,mert nem érek el semmilyen buszt hazafelé.

 

 

 

(ui.: meglepetés a bulin panni volt,ált. sulis osztálytárs,vigyorgott rám,mint a vadalma,de ő is elhúzott sajna)

Miattad iszom,te állat ! :D

2010.02.26. 13:31

 Ezt az órarendet reme blogján találtam,és nem igazán éreztem valódinak. Szóval kicsit átalakítottam,hogy tényleg hogy néz ki egy ilyen reme féle egyetemista átlagos órarendje,hete.

 

 Valamelyik nap fél 12kor álltam kőbánya kispesten. 3-as metró megállója,és visszafelé már nem megy metró.Ühüm. Másfél két kilométerre a szaros lakásunktól. Annak a valószínűsége,hogy eljussak a házunkig gyalog,annak komoly esélye nélkül,hogy mindennemű kisebbségek análisan és orálisan közösüljenek velem,elég alacsony. Közelít a 0-hoz. De az a pillanat,mikor felszállok az utolsó metróra,ami majd engem pont hazavisz,erre benyögi a magnó,hogy kőbánya-kispest végállomás következik,az a belenyugvó,fáradt,lemondó érzés,hogy úgysem tudok semmit tenni,egyre távolabb és távolabb visz az otthonomtól,és csak hurcol el,és tehetetlen vagy,nem tudsz ellene semmit tenni :)

Szóval nem kapkodtam,élveztem az utat,aztán leszálltam,felhívtam ádámot,hogy most mi a toszt csináljak mégis.Megkérdeztem egy BKV-st is,amíg ádám visszahívott,mert azért azon a környéken,ha nem indulsz a dolgodra azonnal,egyből látszik,hogy te nem ott laksz,és felhívod magadra a figyelmet. Ezt meg ugye,ezt akartam a legkevésbé.Szóval elindultam a megadott irányba. (marha jó érzés volt,hogy ha belegondolok,úgy kábé 3 embert mindenféleképpen,de akár 4 embert is hívhattam volna,hogy segítsen,ill. a viktort is felhívhattam volna,de azzal sokra nem megyek)

Aztán kijutottam a kossuth térre,felhívtam ádámot,hogy én itt vagyok a kossuth téren,első kérdése,hogy mi a szart csinálok én a parlament előtt,tüntetek,vagy mi. Felvilágosítottam,hogy ez nem az a kossuth tér,aztán mondta,hogy a 914-es éjszakai busszal haza tudok jutni,ami mellesleg ott volt 3 méterre. Olyan ez,mint amikor a pulyka asszem,vagy a libák olyanok,hogyha nem vezetik el őket konkrétan az ételhez,akkor hiába vannak ott mellette,éhen halnak.

Szóval volt egy nagyon kellemes negyed órám. Bírtam nagyon,azt a pesti esti sötétséget,ahol mégis minden kivan világítva. Tízezernyi ember között,mégis magányosan. Sietve hazafelé takarodó emberek,és a teljes csönd,amit annyira hiányolok egész nap. Ahogy magamba szívom az utcai lámpák fényét,és az éjszaka hidegségét. Marha jól elvoltam.

 

Gondoltam,hogy ide a kőbánya bluest rakom be,de aztán mégis ez a hangulat volt,ami megragadott,és végig velem volt.

(ui.: Visszaolvastam pár régi bejegyzést,és azóta nagyon sokat változott az írási stílusom.Fejlettebb bizonyos tekintetben,de valamiben viszont hiányérzet.Ez van,mindenki változik)

JEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE

2010.02.26. 04:04

4:04 is egy olyan időpont, amikor elég a címből következtetni

JEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE

2010.02.26. 04:01

a cím mindent megmagyaráz 4:02kor

 Jöttem haza,a fejem kifújta a szél. Csak most konstatáltam,hogy mennyire eldurvultam,kiszáradt a szívem,és most újra feltöltötted a szereteteddel,nővérkém ^^

Köszönet érte,még találkozunk ^^

 

"Remélem tudod jól,Neked mindig itt vagyok,hát köszönet érte,hogy az élet így adott..."

Mi,mi a hiphopból merítjük az erőnket

Teveclub

2010.02.17. 15:01

Ezt találtam teveclubon.  Mik vannak.. :D


"Üdvözlök minden aranyanyát és aranyapát!

9 és 45 év közötti, "fajtiszta" magyar hungarista popper vagyok.Anyám néger, apám zsidó, 3 testvérem kínai, 5 pedig oláh cigány.Hosszú fekete hátközépig érő rövid szőke hajam van.Szeretek csendesen üldögélve meghúzódni egy sötét sarokban, miközben a tűző napon ordtíva énekelek. Szeretek játszani a citerámon, miközben breakelek.Szeretek inni, hányni és belefeküdni...ha 2 napig nem jut a szervezetem alkoholhoz, epilepsziás rohamok törnek rám. Jah...egyébként alkoholisták kíméljenek! Nagyon örülnék, ha találnék itt valakit, aki bevezet az okkultista sátánizmus rejtélyeibe.Ha kérhetem sátánisták ne írjanak! Ha szeretsz este egyedül sétálni az erdőben, ideális társad lehetek, ugyanis otthonülő típus vagyok, így nem zavarlak.Az ágyban annyira jó vagyok, hogy néha már a saját nevem sikongatom.
Egy havi keresetem: 500 000 pénz
Tervezett gyerekeim száma: minimum 127...szeretnék mindenféleképpen egy románt, egy japánt és egy afroamerikait
Visszatérő jó álmom: a Playboy címlapján pózolok Donatellácskával
Visszatérő rossz álom: Galambos Lajossal tangózok
Zene terén mindenevő vagyok: Marcellina, Dupla Kávé, Ogly G, Tokio Hotel, Backstreet boys

Ha valami ezek után még érdekel, akkor javasolni tudom, hogy dobj meg egy levéllel.

Páosztok"

Mi volt ez? kedd 

Régóta nem jelentkeztünk,én vagy a viktor,rég történt nagyobbfajta munka ide,betudhatjuk ezt a félévkezdésnek,azthiszem mindenki megértheti. Mellesleg örömmel konstatáltam,hogy a konkurens blog,amit reme batya kezdett el,egye fene csináljuk neki a reklámot ,kissé ötlethiányban,vagy szerkesztői válságban teng,leng jelenleg.  A blog olvasását egyébként nagyon  élveztem,mert jó stílusban ír,de hát nem lehet mindenki olyan marha jó és kitartó,mint mi vagyunk,hogy lassan 7 hónapja folyamatosan zavarunk. Mostanában eléggé sokat foglalkozok az iskolával,és most nem szakadt le a plafon sem.

Igazából arról lehetne mit mesélni,hogy beköltöztem az albérletbe,igaz nagyon nehezen engedtek el a koliból,mert állítólag előre kellett volna jeleznem a kiköltözési szándékomat,és korábban már el kellett volna fogadtatnom a leadandó szobát. A héroszos krapek amikor ezt eldörmögte,akkor én próbáltam valamit mondani,hogy én erről nem is hallottam,hogy ezt így kéne csinálni,de ő ezt úgy vette le,hogy én magyarázkodok,amiért ilyen rosszul oldottam meg ezt az egész dolgot,és ezzel sok problémát okoztam neki,és ezt szégyellem. Ebben a hitben hagytam,addigra már nagyon elegem volt,már költöztem volna az albérletbe véglegesen,szóval siettem. Megvolt a vizit,mindent kétszer megnézett,megfogott,hogy hátha tönkretettem valamit,és háromszoros áron rámhúzhatja a dolgot. Szóval ilyen békében váltam el a kolitól,egyszer még visszanéztem,de addigra már lélekben az új helyemen voltam. 

Az albérletről annyit,hogy 4en élünk itt,a 27 éves főbérlő,Zoli,VIK-es,vagy volt,már dolgozik,Tamás(24),újságírónak vézett alapszakot,mesterszaknak nemzetközi tanulmányokra megy,és végül de nem utolsó sorban Ádám(21),infós,és hát többet nem is lehet elmondani,és nem is kell,hehe :D

Mondhatom talá,hogy az átlagosnál jobban kijövünk,ha úgy jönnek össze a dolgok,esténként "szocializálódunk",ami abból áll,hogy összeülünk 3an 4en és együtt kajálunk,beszámolunk a napunkról,poénkodunk,tisztára mint egy család. Rájöttem,amúgy hogy sokkal jobban szeretem,mint a kolit.Egyszer vissza is mentem a kenyérpirítóért,igaz fura volt így,hogy én álltam most lennt a kapuban,várva,hogy az Adrián lejöjjön,de nem éreztem azt,hogy mennyire hiányzik,vagy hogy milyen jó volt itt. Annyira nem jött be ez a kármános koli dolog,bár imádtam ott fürödni,mert ilyen uszodai stílusú zuhanyzó volt,félórákig lehetett álldogálni a forró vízben.

Tegnap megismerkedtem Fruzsinával,Ádám másodunokatesójával,Élelmiszer Bsc-n van az ötvös tudományi lórántegyetemen,jó fej csaj,kitaláltuk olyan fél 10 körül,hogy menjünk el sörért a tescoba,így is lett,szóval lekéste az éjszakai buszt,amivel haza akart menni Törökbálintra,az ottani kollégiumba. Eldumáltuk az időt 2ig,zenét hallgattunk,ittunk,lazultunk. Bár fölajánlottam neki,hogy nálam is aludhat,azért ő mégiscsak Ádámot választotta =)

Na csinálom tovább a Gépszerket. Kicsit még gyakorlok,mielőtt nekiállok a házinak.

Csókolok mindenkit :D

 

(ui.:Szombaton irány PÉÉÉCS :D )

Puruttya póz

2010.02.11. 23:15

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyerekek ez nem a siska? EGÉSZ VÉLETLENÜL? pozolj.puruttya.hu-n találtuk lakótárssal! Tippeket várom 

 

"

SISKA: jah az én vok
SISKA: ne legyél már hülye...
anyád süket?: TUDTAM
anyád süket?: a kibaszott nagy orrod árult el
anyád süket?:
anyád süket?: ez mi az isten volt amúgy?
SISKA: semmi
SISKA: de a nagy órért
SISKA: még
SISKA: megbaszlak
SISKA: vajon
 

"

Így ni :D

 

Iskola

2010.02.09. 18:23

NNa!

Elégedett vagyok magammal,mert már két napja minden órán ott voltam,alig gépeztem,és eleget aludtam,hehe. Mindenesetre most két nap iskola után úgy érzem,hogy legalább fél hónap lemaradásban vagyok,úgyhogy most kaja,és matek.

Nem tudok mit írni,max ha történik velem valami.

(ja,viktor ha legközelebb idehánysz valamit,ami úgy gondolod megfelelő formátumban van közölve,akkor írjál hozzá valami prológust,mert ezt a zagyvaságot nem tudom mire véljem.Remélem eléggé lehangoló voltam) 

Ajándék

2010.02.04. 17:28

Új szöveges dokumentum.txt-m tartalma. A régi sajnos elveszett egy formatkor, de ez is viszonylag öreg már.

Pár dolgot ki is színeztem, mert úgy sokkal szebbek.

 

·#·$1BlingBling ·$7Av·$4e·$7ng·$8R·$0


átjátszótorony, gesztenyefalevélaknázómoly, gyapjuh, varamia,


"A csillagok közt imbolyogva sokszor beérem a holddal, pedig csak kicsit kéne még várnom a napkeltére."

Az ember csak akkor értékeli igazán a boldogságot, ha a boldogtalanságba is belekóstolt.

http://teveclub.hu/userinfo.pet?usernumber=318241       (elolvasni)

http://uzenetsouthparkbol.hu
www.mybrute.com
http://rokaleves.mybrute.com


·#·$7Av·$4e·$7ng·$8R·$0

http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/BODOR/bodor00221_kv.html

http://skulladay.blogspot.com/2007_09_01_archive.html

http://en.kafra.ru/items/detail/10002.html

Skeleton General (25.5%)
Heater (12.5%)
Waste Stove / Old Stove (10%)



"A teljesítmény a fontos: a kutya ugat, a karaván halad s a kutyaugatás nyom nélkül elvész, míg a teljesítmény világot mozgat. Más nem fontos."
(Wass Albert)


"Megtanultam, hogy mindenki a hegy csúcsán szeretne élni, nem is sejtvén, hogy a valódi boldogság éppen abban rejlik, ahogyan oda feljutunk."




tudom, hogy fáj. tudom, hogy félsz. tudom, hogy inkább megdöglesz csendben, de azért se kérsz. tudom, egyszer élünk, akkor is minek? Te mindent megtettél. tudom, hogy boldog még sohasem voltál. hiába villog a tévé, a diszkógömb, meg az oltár. nincs benned semmi, ami hasonlít Rád. mégis azt mondom én: tudom, hogy szeretsz titokban, ott hever a szíved a sarokban. ahol mindig sötét van..


http://www.apple.com/trailers/fox/dragonballevolution/

Álmodj királylány!

Álmodj királylány!
Álmodj magadnak egy külön világot,
Ahol van egy saját, fiatal királyod!
Álmodd azt, hogy szeret,
Azt, hogy ott van veled,
Hogy fogja a kezed,
Hogy lelkét adja neked!
Álmodd, hogy nem vet meg!
Álmodd, hogy nevettek!
A valón, az egészen,
Ahogy a mesékben!
Álmodj királylány!
Álmodd,
Hogy révbe érkezel,
És ébredd,
Hogy nem is létezel!







http://szeretnemszeret.info/?page=41452




alomvilag. kepzelgesek. euforikus almok. gyonyoru konnyek. orult kacajok. velotrazo sikolyok.. szilankok. kesek. fajdalom.
konnyek csorognak... valahol melyen valami sikolt...
nincs kulvilag.nincs most.nincs itt.nincs holnap... nincs tegnap...
nincs indok, nincs erv, nem vagyok, nem vagy, nem leszel, nem is ismerlek, nem is foglak, azt se tudom, ki vagyok en...
hogy holnap elek-e majd egyaltalan... mar ha lesz holnap...
nem erdekelsz... azt se tudom, ki vagy te... nem mintha erdekelne...
csak maradj tolem minel tavolabb... huzd vissza a kezed! ne merj megerinteni! menj innen, amig megteheted! hagyj beken!

Ha te szólsz Istenhez, hívő vagy. Ha Isten szól hozzád, akkor skizofrén!

Amég csak te szólsz Istenhez hívő vagy, de onnantól hogy visszaszól már skizofrén is.

"A legcsodálatosabb mese
az élet maga." (Hans Christian Andersen)


http://wenczel.freeweb.hu/ny/stilkorszak.html

"A szabad madár a világ leghűségesebb teremtménye."
/Edward Stachura/

http://dalokversek.hu/dalok/dalkaracs.htm#gyonyoru


Ne szeress, ha nem tudsz!

Ha neked az anális túl brutális,
az orális inmorális,
a manuális túl banális,
nekem megfelel egy sima dugás is.


 
http://www.keptelenseg.hu/keptelenseg/olvas/arnyjatek-megint/


http://www.yv.hu/play_a_video.html?autostartvideoplaying=true&uploadedfileidhash=de6e929c490b5492c6cbad87da4580f0            (boondie)


http://www.chriswetherell.com/elf/ (elfnév, hobbitnév)
http://www.emmadavies.net/vampire/default.aspx?firstname=j%C3%B  (vámpírnév)

Falco Goodbody of Brockenborings
Mahtan Léralondë

http://teveclub.hu/karavan.pet?karavan=434381  (magyar tagozatos karaván)

http://www.graffiti.hu/dr-graffiti/597/a-streber-a-luzer-meg-a-tobbiek

http://teveclub.hu/blog.pet?id=831936

http://www.napiszar.com/wp-content/uploads/2009/05/ceges.jpg

"Mivel nő vagyok, nem modom ki, mit akarok, de fenntarton a jogot, hogy hisztizzem, ha nem kapom meg."



http://images.google.hu/imgres?imgurl=http://donnaquijote.freeblog.hu/files/%C3%81lomman%C3%B3.jpg&imgrefurl=http://donnaquijote.freeblog.hu/archives/2007/11/30/Van_orok_elet_7_Tegy_a_fajdalom_ellen/&usg=__ipBLCEbwubQUjmcD7wR4P-C4-9I=&h=600&w=475&sz=113&hl=hu&start=28&tbnid=sLObR5j_zZF_mM:&tbnh=135&tbnw=107&prev=/images%3Fq%3Df%25C3%25A1jdalom%26gbv%3D2%26ndsp%3D20%26hl%3Dhu%26sa%3DN%26start%3D20            (tégy ellene)

http://teveclub.hu/blog.pet?usernumber=249924


Forróságtól izzadva vágyom rád! Nyelvemmel érezni akarom minden négyzetmétered és élvezni amint hideg zuhanyként hűtöd le tüzelő testemet! Imádlak:COCA-COLA !

Simizel, Becézgetsz, érzem már a lábam között a nedvességet, lassan a hátamra fektetsz és gyengéden levetkőztetsz.... Hurrá, új pelust kapok!

Beleültem, kicsit féltem. Kinyitotta, majd belehelyezte. Ki-be mozgatta, és utána kihúzta. Egy kicsit véreztem is, hisz ez volt az első... foghúzásom.

Kívánlak, ágyba akarlak vinni, azt akarom, hogy izzadj, rázzon a görcs, azt akarom, hogy sokáig emlékezz rám: INFLUENZA...

Akarod velem?? Na gyere!! Várj, mindjárt beleülök! Lökd egészen, oh!! Gyorsabban!! Most jó, Teljesen beleszédülök!
Húúúúúhhhhhhhhhhhhhhhhh!!.....Mikor hintázunk újra??


" Hogy ki vagyok?
A legártatlanabb angyalod... vagy a legkísértőbb démonod.
A barátod... vagy az ellenséged.
A szikrázó napsütés, ami beragyogja az életed... vagy a sötét éjszaka,amiben örökre elveszel.
Egy elveszett kislány, akire vigyáznod kell... vagy egy harcos amazon, aki elsöpör Téged.
A pillangók amik a hasadban repkednek... vagy a könnycsepp ami az arcodon lefolyik.
Hogy Neked ki voltam... vagyok... leszek... az csak rajtad áll! "


http://puruttya.blog.hu/2009/06/09/a_firfielet_szepsegei_a_noi_let_bonyodalmai

https://m.blog.hu/pu/puruttya/image/random/ma9.jpg   (cicaa)


http://www.yv.hu/play_a_video.html?uploadedfileidhash=b319612957e9f8c86f5ea3d1b62306a1

https://www.youtube.com/watch?v=JWgW3ogaV84

http://www.spiritaker.atw.hu/lelek.php?nyelv=hun&id=55507

még egy lépés egymás felé, vagy félszeg karnyújtás csupán, s e szelíd mozdulattal annyi sérülés után valami újra kezdetét veszi..

https://www.youtube.com/watch?v=8mWW6kRITEY

http://teveclub.hu/userinfo.pet?usernumber=238924

Brave soul
BigFish - Mystery Case Files Return to Ravenhearst
HellForces
Midnight Club 2
Emergency Room 3
[REQ] The Hunter
3 cards to deadtime
[REQ] Devil Inside
ghost master PC game+magyarítás




Falmászás            XT0011-FA 12 (1267994)

Európa Kiadó

2010.01.29. 04:06

 Megalázó,durva szerelem... Ez így elég,elég jó nekem... Én nem akartam azt,hogy jó legyen.

www.youtube.com/watch
 

Korbácsolj fel! Kényeztess el!
Jöjjön, aminek jönnie kell,
Ami most van, elmúlt rég,
Rombold le lágyan az emlékét,
Alattunk morajlik a város
Kicsi és jelentéktelen,
Nem tudom, hogy mire várok,
De ha meglátom, felismerem.

Romolj meg, ostromolj meg,
Szelíden, szépen és halkan,
Romolj meg, ostromolj meg,
Nagyon durván és nagyon lassan...

Hiába élni a szakadék szélén,
Kezdjük a végén! Kezdjük a végén!
Sikíts, karmolj, remeg a testem.
Repülni szeretnék, de az ágyamon fekszem.

Romolj meg, ostromolj meg,
Szelíden, szépen és halkan,
Romolj meg, ostromolj meg,
Nagyon durván és nagyon lassan...

Választani túl késô,
Már semmire nincs idô
A jövô elôttünk romokban hever,
És ha nem akarjuk, nem jön el,
Van aki félig és van aki végig,
Jól tudom, ez nem álom,
Van aki félig és van aki végig,
Annyi életem van, ahány halálom...

Romolj meg, ostromolj meg,
Szelíden, szépen és halkan,
Romolj meg, ostromolj meg,
Nagyon durván és nagyon lassan...
 

 

 

 

 

Előre lányok,előre...

Megszülettél védd meg magad,temesd el a halottakat...

bremm bremm

2010.01.28. 02:27

 ó csak nem vizsgaidőszakom vége? ó csak de :D


 

A pampák királya

2010.01.27. 02:21

Egy érzés. Kettő három négy öt és megszámlálhatatlan. Hihetetlen zsongás és pezsgés. Vagy zuhanás, de csak zuhanás. Na meg a nevetés és csak egyre több. A távolságok végtelenek és semmi nincs sehol, de mégis van minden körülötted. Vagy csak sötétség. Mert nem tudod, hogy most tényleg eltelt ez a két óra, ami valójában 5 perc volt? Vagy valahol a valós lét és a megsemmisülés határmesgyéjén bolyongtál csukott szemmel és füllel? Nem tudhatod mi történik olyankor.

Csak annyit tudok, hogy bezöldül a vérem és az összes vörösség a szemembe szökik. Szinte felfoghatatlan. Sokan mit nem adnának érte, hogy szívből nevessenek.

Nem is tudják, hogy a nevetés már fájdalom is lehet. Egy görcsös állapot, mikor jár az agyad lehagyva saját magát, újabb és újabb kacajokat lökve magából, amiket zavaros gondolatok előznek meg. Legyen akár egy arc, egy név, egy szó..

Lábasjószág. Tőkésréce. Szokatlan és különös szavak, amik csak szaggatottan hagyhatják el ajkadat. Mi van ha ezek már kimentek a divatból? Szókészletünk szinte határtalanná vált, hiszen nap mint nap új szavakat alkotunk. Gyönyörű.

Megeshet az is, hogy kifogyunk a szavakból, de a zsongás mégis marad. Ilyenkor elég csak egymás szemébe nézni valamilyen apropóból (szigorítás). Ezen a ponton ismét kitör a nevetés és ismét beszélhetünk csupa vicces dologról, amit már számtalanszor megbeszéltünk, de kit érdekel. Talán nem is emlékszünk rá.

Szóval elszáll az unalom. Ha valamit meg is beszéltünk, már nem emékszünk rá. Túl érdekes ahhoz, hogy ennél többet írjak róla. A lényeg, hogy elérhető. Szóval ezek után ne mondja senki, hogy a pénz nem boldogít. Mikor 5 perc fél órának hat. Szóval időt is spórolunk. Szóval a pénz idő is. Ezek az én nem megunt szavaim. Újra és újra előhozom az idő-pénz kérdést. Érdekes.

Fityula =DDDDDDD
 

József bebaszott egy videót a posztomhoz. De nemkő.

Avatar 3D VIP

2010.01.26. 23:30

"kurva jó kis mozi vót bázze" :D

 

 

Nagyon kevés dolgot utálok jobban,mint amikor elhívnak egy bukott buliba.Egy vesztett partira. Egy dolgot talán,amikor elem hív el egy bukott buliba.Aki nem tudná mi az,annak annyit,hogy a bukott buli az,amikor felhívnak,de kábé így,hogy : hálló hállod bzadmeg há bazzzee há milyen blui akoooorraaa bafffooosool bázze. gyreeeee mááá sisssé bázzee hú mennyit mggggittunk fú  minygá hányoooo blööeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee. Tehát olyan buli,ahol már mindenki rendesen részeg,és éppen aludni,vagy hányni készül,és már minden használható csajt a parkolóban kefélnek.

Éppen szálltam le a buszról,alig értem fel pestre,hív a buncogó,hogy menjek inni,merhogy ők már megittak 3 zsiráfot elemmel( tekintve,hogy 7,5 liter sört ketten,mint később megtudtam,3 óra alatt betermeltek ),aki közben a háttérben ordítozik hogy sissé sissssssééé jzseeef háháháháháhá. Szóval elem nagyon csúnya részeg,de hát mi ismerősei,barátai ezt mind tudjuk.

Megbeszéltük,hogy amilyen gyorsan csak tudok megyek a black dog pubba("SISSÉ BZÁZE ITT A SRÖD"),alig szálltam le a metroról,hív elem,valamit akart,de nem igazán tudtam kivenni,hogy mit. sissek,az a lényeg. :D

Szóval letettem,felszálltam a villamosra,leszálltam róla,na ki hív: elem... GYÜSSZ MÁ? SISSÉ ITT ÁLLOK AZ UTCÁN MINGYÁ IDEHÚGYOZOK. na mondom,ezt,hogy 3 percenként hívogatsz,abba lehet fejezni.nem igazán fogta fel,szóval leraktam.

Szóval elemke elémjött,mentünk az utcán a pubba,és elem gyakorlatilag a járda teljes szélességét kihasználta,ordítozott,és egy tagot majdnem meg is fejelt.De így rendesen rámozdult a srácra,és mondta hozzá,hogy: HEEE . Egy nénikét majdnem fel is lökött,és büszke volt rá.

Szóval én úgy általában nem szoktam szégyellni a barátaimat,de azért ez nem volt semmi túra.mire odaértünk az ivóba,buncogó a padon aludt.Elemke ordítva magyarázott,hogy ő elmegy vécére. Kértem egy korsót a pultnál,és az utolsó fél litert kicsapoltam magamnak a zsiráfból,és éreztem,hogy én most pont erre vágytam. Mármint a sörre,nem elemkére(buncogó csöndben böfögött az asztalon).

Visszajött elem,értékeset beszéltünk,megpróbálom idézni,de lehetetlen "IGEN BEBASZTAM HÁHÁHÁHHÁHÁHÁHÁHHÁÁ HÁHÁHÁHÁHÁHÁ HÁHÁHÁHÁH MEKKORA VICCES KELCSD MÁ FEL A BUNCOGÓT DE NAGY MAJOM HÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁH"
Próbáltam emberi témára terelni a szót,de nem ment.Közben elfogyott a söröm,buncogó addigra már a padon keresztben feküdt,szopta az ujját. Mentem a pulthoz,mondta a pincér hogy te kapsz,de a barátaid már nem.(nem mondtam hogy nem a barátaim,de hát mégis csak azok voltak)Értettem a finom célzást. 

Megittam a korsóm felét,aztán mondtam,hogy megyünk fiúk,ennek nincs sok értelme. Otthagytam fél sört,csak hogy ne kelljen takarítani a pincér gyereknek...Elem megpróbálta a kabátját fordítva felvenni,kevés sikerrel,a sállal meg majdnem megfolytotta magát...

Ki se értünk buncogó már támasztotta a stop táblát,kifelé a rossz sörrel így igaz. 

Aztán felraktam őket a villamosra,hogy majd elemke hazakíséri a buncogót,talán probléma lehet,hogy egyikük se tudta hol lakik. Na sebaj

Vak vezet világtalant

 

 /Most kaptam az infot egyenesen buncogótól,hogy elemke összeokádta az ágyát,a ruháit,a konyháját,majd fogta magát,és hazament :D:D:D. vagyis elindult haza./

Mahagónia #3

2010.01.20. 03:09

A semmiről írni nem azt jelenti, hogy leírod mi történt, illetve mi nem történt veled.

Van hogy a sivatagban nem is a víz a probléma. Íme:

- Van egy jó és egy rossz hírem.
- Kezdd inkább a rosszal.
- Száraz teveszart kell ennünk, hogy életben maradjunk.
- Akkor mi a jó hír?
- Rengeteg van belőle.
 

...

 

Nem elmélkedsz valós problémákon, mint barátnő vagy farok (úgy tűnik mind a kettővel problémád van, ehehehe hülye József még jó hogy ezt zárójelbe írom és nem látja nyühühühü), sokkal inkább foglalkoztat a kérdés: vajon mekkora lehet a Mikulás koleszterinszintje? Mert valljuk be, nem egy nádszál teremtés. Sőt. Valószínűleg nem ez az egyetlen problémája.

A rengeteg játék tervezése, készítése és "kiszállítása" közben nem marad ideje a rendszeres és egészséges táplálkozásra, így kénytelen gyorséttermekbe járni illetve gyakran megesik, hogy smack-et eszik reggelire, tízóraira, ebédre, desszertnek, délutáni alvás előtt, délutáni alvás után, uzsonnára, vacsorára, a tv előtt, a tv mögött, éjszakai nassolásképp, alvajárva vagy csak poénból még egy szmekk és így tovább.

Szóval nincs ideje normálisan enni.

Persze nem ez a legveszélyesebb a Mikulás eégszségi állapotát tekintve. Életmódjából kifolyólag, és mert benne van a génjeiben (igen, a Mikulásnak is van apja), cukorbeteg lett. Mivel mostanra már van párszáz éves, félő hogy egy december hatodikai napon otthonfelejti az inzulinját és még Rudolf sem lesz képes elég gyorsan szaladni, hogy ne történjen meg a baj.

Egyébként nem teljesen értem a Mikulást. Amerikába miért december 24-én megy, hozzánk meg december 6-án? Nem bír el egyszerre a feladattal? Vagy személyes okai vannak? Nos, megtudhatjátok a következő részből, illetve szó lesz a Mikulás apjáról és talán még lesz egy kis időnk beszélgetni a feleségéről.

Aviszontlátásra.

https://www.youtube.com/watch?v=2GkTu7JLLNk  

A videót Attila mutatta, köszönet érte, muszáj megosztani :D

Mahagónia #2

2010.01.19. 22:28

Ültem ma a szobámban,olvastam,tanultam. Utána megnéztem egy filmet,hogy ne gyöpösödjek be. Aztán ettem,tanultam,közben elfogyott egy liter kobra.Ültem,olvastam,elem jött kondiztunk,ültem,olvastam,aludtam,felkeltem kajáltam.

Rájöttem továbbá arra,valamelyik nap esti magányomban,hogy ahhoz hogy valakinek barátnője legyen,elviselhető életmódot kell folytatni az emberfiának. Szóval nem értem hogy csinálja a viktor.Meg az elem,LOL.Nemhiába mondják a téglában,hogyha az embernek van barátnője,az két dolgot jelent: hogy jó a farka,és hogy van legalább egy ember a földön,aki képes őt elviselni.

Szóval rendesen nem történik velem semmi.Ja átmentem ábgeoból(gépészötössel).Én megpróbáltam írni a semmiről,viktornak jobban megy.

Tényleg nem hánytunk szilveszterkor...

Ja viktor majd el felejtettem,csak Áginak köszöntem meg a szilveszteri vendéglátást.

Na sebaj.

 

 

Nafyon jü a buli srécok jee

Ágyazott videó próba # 1

2010.01.16. 12:30

®

József mondta, írjak a szilveszterről, mint közös eseményről.
Nos a szilveszter olyan ünnepség, melyhez rengeteg babona kötődik, szerencsével, gadagsággal kapcsolatosak. Ezen felül újévkor fogadalmat is szokás tenni, persze általában ezeket nem tartjuk be. A hagyományhoz tartozik a virsli, a pezsgő és másnap a lencse, illetve ennek az érdekes keveréknek a wc-be ürítése másnapos gyomrunkból.
Egyesek pogácsába, tortába érmét sütnek és aki megtalálja, annak szerencséje lesz a újévben. Fontos szerepet játszik az újévben az is, hogy mit álmodtunk az év utolsó napján, mert ennek a napnak az álmai előrevetítik a jövőt, ezért a bulizást már érdemes 30-án elkezdeni, hogy 31-én napközben sokat álmodjunk és legyen miből válogatni. Lányok körében még régi szokás, hogy gombócot főznek, amikbe kis cetliket raknak, mindegyiken egy férfi neve. Amelyik gombóc először a víz felszínére jön, az lesz a leendő férj.

Dióhéjban ennyit a szilveszterről, vannak sokkal érdekesebb dolgok is ennél a világon. Például a középre igazítás és a rózsaszín betűk. Újdonság számomra, hogy ilyet is lehet csinálni a blogon. Persze a betűket egyenként színeztem, ezért lehet, hogy kicsit csúsztam a beígért poszttal. Egyik este hallottam forogni az agykerekeimet. Nem gondolkodtam, csak hallottam a hangját. Kb 2 percig tartott, aztán kezdtem csak el gondolkodni. Arra jutottam, hogy le vagyok lassulva és a gondolatmenet ami végigment az agyamon, akkor játszódott le bennem, mikor azt a hangot hallottam, csak időbe telt felfogni a saját gondolataimat. Vagy valami ilyesmi.

Életem második gofrisütése alkalmából a citromhéj mellé belereszeltem egy kicsit az ujjamból is a tésztába. Ettől lett eredeti, valami olyan, ami tényleg a sajátom. Nagyon szeretem a gofrit, így hatalmas lelkesedéssel láttam neki elkészítésének, mert karácsonyra kaptam gofrisütőt. A kezdeti rajongás a gofrisütés iránt már elmúlt, mert rájöttem, hogy mosogatni is kell utána. Máté sokat fogyott, de még mindig nagyon izmos. József is sokat fogyott, de még mindig nagy a feje. Én inkább csak híztam, de még mindig csak egy kis Viktorka vagyok.

Ennyit mára. Még jövök.

 

https://www.youtube.com/watch?v=9VDvgL58h_Y&feature=fvst

 

10 perc és 17 másodperc hosszúságú videó, de nagyon szórakoztató.

süti beállítások módosítása